Alfred Hitchcock Psychojáról írni legalább olyan indokolatlan, égbekiáltó baromság, mint újraforgatni azt, vagy mondjuk sorban állni sajtburger menüért egy csavarboltban. Mivel mostanság lelkesen gyakorlom a legújabb „anger management” technikákat, jótékonyan tekintsünk el attól, hogy egy Gus Van Sant nevű idióta fa**szopó ge*i a kettő közül minimum az egyik indokolatlan, égbekiáltó baromságot bizonyítottan elkövette. Semmiképp ne süllyedjünk le a szintjére, így nézzük inkább néhány mondatban a folytatásokat, majd helyezzük be az eredetit a lejátszóba és tekintsük meg sokadik alkalommal is felesleges szócséplés nélkül, a mű ugyanis magáért (valamint egy műfajért, egy korszakért és egy – de inkább kettő - legendáért) beszél.
NÉGY (ÉS FÉL) ÉJSZAKA A BATES MOTELBEN - A Psycho széria
Read User's Comments(0)
FILMNAPLÓ - 2012. március
×: szarszint mérce
*: minőség higrométer
2Headed Shark Attack /2012/ ×× (A film közben megállás nélkül azon tanakodtam, vajon a vérszomjas, kétfejű cápa, vagy Carmen Electra csöcsei realisztikusabbak? Fogós kérdés.)
Álom.net /2009/ ××××× (A büdös ku**a világ ba**za tele forró teve g**ivel a jó édes anyját annak, aki ezt a f*stengert kiokádta, de még inkább, ha nem készít hozzá folytatást azonnal!!!!)
„SZEGÉNY EMBER PISZKOS HARRY-JE” - A Bosszúvágy saga
Charles Bronson kemény férfiember volt, nem csoda, hogy minden idők egyik legkeményebb powerviolence zenekara ugyanúgy róla kapta nevét, mint minden idők egyik legkeményebb brit fegyence.
Paul Kersey is egy kemény, hamisítatlan, régi vágású férfiember. Az ilyenek a 70-es években még nem átallották mellre szívni, ha feleségük és lányuk csoportos nemi erőszak, vandalizmus, és holmi gyilkosság áldozataiként végzik. Jeff Goldblum és csirkefogó komái azonban nem voltak tisztában vele, milyen fából faragták ezt a jancsibajszos pacákot. Keményből. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, Paul Kersey kemény férfiember.
MÁSFÉL TEST, EGY LÉLEK - Frank Henenlotter és a Basket Case
(Az írás először itt jelent meg, 2009-ben.)
Frank Henenlottert bizonyos, sajnálatosan szűk körökben félistenként tisztelik, míg mások tehetségét megkérdőjelezik, rosszabb esetben semmibe is veszik. Ezzel valószínűleg maga az alkotó is tisztában van, és ami a legszebb a dologban, hogy ez látszólag cseppet sem zavarja. Henenlotter a leginkább öntörvényű és kreatív ma élő filmesek egyike, aki soha, semmilyen áron nem volt hajlandó engedni sajátos elképzeléseiből - hál' Istennek, mondom én. Témaválasztásai alapján David Cronenberghez szokás hasonlítani, filmjeit pedig a Bad Taste-tel, Peter Jackson 1987-es splatterével szokták rokonítani. Való igaz, ha a kanadai mester a „bio-horror”, akkor Henenlotter a „bio-trash” guruja, Jackson és közte viszont akad egy nagy különbség: az ő King Kongjára baromi kíváncsi lennék.
HOUSE OF THE GRINDING SUN – Szexről, erőszakról, címszavakban I.
A 60-as évek Amerikájában csodálatos
moziforradalom dúlt, ami a következő húsz évre kijelölte az
Aranykor utáni mainstream film útját. Ezzel egy időben - a
moziválság áldásos tevékenysége révén - a B filmek
eszeveszett tömeggyártása kitűnő alternatívát teremtett, ez
pedig a filmszínházak, a forgalmazás terén is reformokat hozott.
A tehetősebb réteg járhatott tovább a vörös szőnyeggel, míves
boltívekkel és nett személyzettel rendelkező filmpalotákba, a
romantikus lelkületűek a Plymouth Fury kényelmes ülésén
vihették mátkájukat a legközelebbi autósmoziba, míg a
földönfutó söpredék fillérekért ülhetett be akár egész
napra a lepukkant negyedek koszos utcáinak sarkán található
„grindhouse” mozikba. Itt nem állt fenn a veszélye, hogy a néző
véletlenül egy új hullámos francia művészfilmbe ütközik,
ellenben bárki nyakig merülhetett a vásznon és a nézőtéren
egyaránt megjelenő energetizáló, balneológiai jelentőséggel
bíró erőszak, illetve csöcstengerben. Isten a tanúm, ha létezne
ma ilyen hely, én bizony ki nem jönnék onnan.
Az itt vetített filmek minősége sok
esetben megkérdőjelezhető volt, de ha engem kérdezel, mára
klasszikussá érett mind. Egy olyan időszak legőszintébb filmjei, amit
a filléres digitális kamerák teremtette hétmilliárd filmrendező
korában már csak csodálattal lehet szemlélni. Szerencsére
visszasírni nem muszáj, hiszen ránk maradt egy kolosszális
szemétdomb, ahonnan bátran csipegethetünk magunknak alkalmi
celluloidmérget, elfogyni biztos nem fog.
VARIÁCIÓK BOLDOGTALANSÁGRA - Todd Solondz filmjei
A szobafestőnek álcázott, kócos, randa fickó hosszasan kopogtatott az ajtómon mielőtt beengedtem volna, majd egyenesen beviharzott a gyerekszobába, feketére mázolta a falait, felgyújtotta a bölcsőt a benne alvó csecsemővel együtt, és ördögi kacagásban tört ki. Nem tudom miért, de vele röhögtem, torkom szakadtából.
FILMNAPLÓ - 2012. február
Artist, The /2011/ ***** (Hollywood mai elkorcsosultsága egyre több filmest késztet a valódi mozi előtti tisztelgésre. A Némafilmes a jelenség talán legjobb példája.)
Carnage /2011/ ***1/2 (Polanski és négy elsőosztályú színésze jól kiröhög minket egy délutáni ujjgyakorlat keretében.)
Dangerous Method, A /2011/ *** (Fura ez a Cronenberg mióta nem is olyan fura. Előző két filmjével történet és forma szempontjából is idegen terepre merészkedett, de a felszín alatt színültig töltötte őket sajátos stílusjegyekkel. Erre itt ez a forgatókönyv, mely minden szempontból érte kiált, és nem csinál mást, mint felolvastatja remek színészeivel.)
Dead Heat /1988/ ***** (Van aki a gyerekeket és van aki Istent, én meg a 80-as évek B filmjeit szeretem mindennél jobban. (A filmet egyébként Terry Black írta. Nem a Budapest TV nagyformátumú művésze, hanem a Shane tesója.))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)